Ideje bemutatkoznom...

benbe.jpgA blog nagyon hirtelen indult el, mivel úgy éreztem, reagálnom kell mielőbb a Bakonyvasút jenbacheres parádéjára, ezért a tervezett elé hoztam a blograjtot. Takács Bence vagyok, fizika-informatika-technika tanárként dolgozom a kéttannyelvű Karinthy Frigyes Gimnáziumban. Az internetes publikáció viszont nem új számomra: van egy vasútfotós honlapom, a benbe.hu, ahol főleg utazásaimra, és elsősorban vasúti tájképeimre koncentrálok. Mindezt vasúttörténettel és érdekességek leírásával fűszerezve.

A bloggal más a célom; régóta szerettem már egy olyan helyet, ahol a vasúttal kacsolatos véleményemet írhatom le, és beszélgethetek másokkal erről. Elsősorban sajtóhírekre fogok reagálni, illetve saját anyagokat osztok majd meg, de természetesen a benbe.hu-n megjelenő új anyagokról is hírt adok majd itt is a blog.hu-s követőknek. A vasutak bemutatása és története viszont marad ott, nem szeretnék az anyagok újrafelhasználásának bűnébe esni vagy bárkit felmikrózott krumplipürével untatni.

Ez egy megmondós blog lesz, ami óhatatlanul indulatokat fog gerjeszteni. Ezt sajnálom, én igyekszem majd tárgyszerű maradni, de tudom, hogy ez nem mindenkinek megy. Fontos tudnivaló, hogy a magyar vasútról néha rendkívül nehéz pontos információkat szereznie kívülállónak, márpedig én nem vagyok vasutas, ezért a kiegészítéseket, megjegyzéseket, építő kritikát szeretettel fogadom. Biztosan sokszor föl fog merülni, hogy miért ír valaki a vasútról, ha nem ért hozzá: nos, számos étteremkritikus főzőtudományáért sem adnának Michelin-csillagot. Szerintem természetes, hogy utasként mást látok fontosnak, mint egy vasutas, akinek nyílván egy munkahelyen más dolgok a fontosak.

A közszolgálatiság jegyében programajánlók, vasútfotós cikkek és vasúti turisztikai ajánlók is lesznek, de igyekszem a komoly tartalmat nagyobb súllyal megtartani.

Mivel a blog most indult, még nem sokat tudok mutatni arról, hogy miért érdemes olvasni, ezért néhány fényképpel mutatnám be, hogy mivel foglalkoztam a vasút táján eddig. Jó olvasást és jó nézelődést!

Ha kedvet kaptál egy kis virtuális utazáshoz, további képeim itt találhatóak.