Bemutatkozott a Stadler KISS a MÁV-START-nál
Bemutatót tartottak a leendő utasok számára a hétvégén Vác, Monor és Szolnok állomásokon a MÁV-START Zrt. új, 815 003 pályaszámú, Stadler gyártmányú, KISS típusú, emeletes, elővárosi villamos motorvonatával. A hatrészes, két vezetőállásos motorkocsiból és négy betétkocsiból álló vonat engedélyezett legnagyobb sebessége 160 km/h, amit remélhetőleg hamarosan Székesfehérvár és Záhony felé is kihasználhat (Szolnok felé elvileg 140 km/h-ra növekedhet a sebesség, ha az ETCS és a GSM-R végre üzembiztosan fog működni). A vonatokon több, mint 10%-kal több ülőhely található, mint az általuk először leváltásra kerülő Fecske-ingavonatokon, de az álló utasok is sokkal kényelmesebben utazhatnak, hiszen az elővárosi forgalomra tervezett jármű kialakításánál rájuk is gondoltak. Az ingavonatéhoz képest szélesebb ajtók gyorsabb utascserét tesznek lehetővé, ami hozzájárulhat a menetrendszerűség javulásához, amivel a ceglédi vonalon sok gond akad mostanában.
Fontos azonban, hogy az utasok bátran, és jól átgondoltan válasszák majd ki ülőhelyüket: az alsó szint az akadálymentes, ezért aki megteheti, inkább az emeletet válassza, hiszen az akadálymentes beszállás lehetőségét nem csak a kerekesszékesek, de a nehezebben mozgó idősek, betegek, kismamák, vagy épp a kerékpárosok, babakocsisok, vagy a sok csomaggal utazók is értékelni tudják. A leszállás gyorsaságát nagy előterek és egy tágas lépcsőforduló biztosítja. A kocsik között könnyen át is lehet menni a teljesen zárt átjárókon. A rövidebb vonathossz egyrészt gazdaságosabb (ugyanannyi utas elszállítása csak emiatt akár 30%-kal kevesebb energiát igényelhet), csökkenti a gyaloglási távolságokat, és végszükség esetén lehetővé teszi a meglévő peronhosszok mellett akár egy FLIRT motorkocsival való bővítését is a vonatnak.
A bemutatón szereplő 003-as pályaszámú vonat az utolsó, amelyik jelenleg készre szerelt, de két újabb példány is már közel összeállt a Dunakeszi Járműjavítóban, ahol a pótkocsik egyes összeszerelési műveletei mellett a készen ideszállított motorkocsikkal való egyesítés is zajlik. A járműszekrényeket és a komplett motorkocsikat a belarusz főváros Minszkben gyártják, a főegységek többnyire Svájcból és Németországból érkeznek, a forgóvázak a szolnoki Stadler-gyár termékei (ott kocsiszekrényből csak az egyszinteseket gyártják). Az elsőként elkészült két motorvonat külföldi, tesztcentrumokban tartott futópróbán és más teszteken vett részt, amelyeken a magyar engedélyező hatóságok is részt vettek, így közel a típusengedély kiadása. Novemberben már hazai síneken is várhatóak futópróbák, azok sikere után megkezdődhet a járművek átadása a megrendelő MÁV-START Zrt. részére (a vonatok jelenleg gyári tulajdonban vannak). Az első vonatok február környékén kezdhetnek utasokat szállítani, 2020 év végéig forgalomba állhat az első 11 megrendelt példány. Azokon felül további 9 kocsi gyártása már folyamatban van, a 40 darabos pályázat opciós darabjaira pedig már megkötötték a szállítási szerződést, a finanszírozási pályázat sikere után azok gyártása is megkezdődhet.
A bemutatók óriási érdkelődés mellett zajlottak, én a vezetőfülkébe meg sem próbáltam bejutni. Rengeteg embert érdekeltek az új vonatok, sokan nem tudják még, hogy milyen üzemeltetési kultúrára számíthatnak (például, hogy ezeken egész évben üzemel a légcserét és hőmérsékletet szabályozó klímaberendezés, így szemben egy BKV-busszal, erre nem kell nyitható ablak), vagy, hogy sikerül-e majd a Fecskékhez képest tisztább állapotban tartani a kocsikat (a szövetülés tisztítása sosem ment jól a vasútnak).
Persze nem a MÁV-ról lenne szó, ha a délig meghirdetett bemutató közben 11:30-kor nem dobták volna ki a még javában nézelődő vendégeket (köztük kisgyerekes családokat) a vonatból, csak azért, hogy 11:50-kor kihúzhassák a vonatot a csonkavágányról, és 12:00-kor pontosan elindulhasson Szolnokra. Totál feleslegesen persze, hisz 40 perc sem volt az útja a vonatnak, és 13 órára kellett odaérnie...
It's time to KISS goodbye...
A szolnokra indult vonat fotózása után még egy egészen nosztalgikus összeállítású (fekete pályaszámos, ollós áramszedős, régi, 29-05 sorozatú kocsikból álló) záhonyi sebest is sikerült fotóznom.