Áprilisi tréfa volt, mégis megcsinálják

Avagy közlekedési témában nem tudok akkora marhaságot írni, hogy később ne váljon valóra.

Régi hagyomány a blogon, hogy április elsején távolról nézve is meghökkentő, közelről nézve hihetetlen kitalációkat posztolok, figyelve a reakciókat, és bizony eddig minden alkalommal sikere volt a posztnak, sokan kérdőjelezték meg saját józan ítélőképességüket. Két éve, több más marhaság, például a végállomásokon sem megálló Kör-InterCity ötlete mellett arról írtam, hogy a Felcsút - Bicske - Etyek kisvasútra a hivatásforgalom beindításához az Akadémia megvásárolja a Basel-Landschaft kanton által eladásra kínált motorkocsikat. Ezekre azért nincs szükség, mert a Waldenburgerbahnt, amely Svájc egyetlen, 750 mm-es, tehát nagyjából a Közép-Európai szabványoknak megfelelő kisvasútja volt, átépítik a jellemzőbb 1000 mm nyomtávra. Ez az ötletem olyannyira beleillett annak az évnek a közbeszédébe, hogy komoly szakmai érvekkel kezdték támadni, pedig az egész őrületes kitaláció volt.

Idén alkotó válságban és időhiányban szenvedtem, ezért hasonló témával, a villamossal való összekötés helyett kisvasúttá átépülő, és a Gyermekvasútba integrálódó 60-as villamosról írtam, ahová a végig közlekedő szerelvények a szintén svájci Wengernalpbahn 800 mm nyomközű fogaskerekű vasút 60 éves szerelvényeinek átépítésével valósulhatnának meg. Érvként azt is leírtam, hogy a hazai szabvány 760 mm-re a Felsővisói Erdei Vasút eléggé Mad Max-szerű járműparkjába is sikerrel integrálták (az egyik ablakon át például kályhacsövet vezettek ki, hiszen Visón felsővezeték híján villamosfűtés sincs). A gányolásról képet is tettem a cikkbe.

Projekt revitalizovanej ČHŽ už má i svoje logoHát ezek után rettenetesen meglepődtem, mikor április 7-én egy mértékadó felvidéki hírportál egy cikke jött szembe, aznapi dátummal, hogy a Waldenburgerbahn összes villamos motorvonatát megvásárolja a Breznó közelében működő Feketegarami Erdei Vasút (Čiernohronská Železnica, ČHZ). Azóta jópár cikket találtam róla, és a kisvasút saját oldalán is részletes leírások, látványtervek, projektdokumentáció található, tehát minden bizonnyal ez a valóság. A projekt neve Čiernohronská Elektrická Železnica (ČHEŽ), vagyis Feketegarami Villamos Vasút, ami szépen beillik a sorba a Trencianská Elektrická Železnica (Hőlak-Trencsénteplici Villamos HÉV, TREŽ) és a Tatranská Elektrická Železnica (Tátrai Villamos HÉV Poprád - Csorbató és Ótátrafüred - Tátralomnic között, TEŽ) vasutak rövidítései mellé. Az új vasút logójában a lágyságot jelző ékezetek, a mäkčeňek áramszedőket mintáznak.

A Waldenburgerbahn BDe 4/4  fotó

A Waldenburgerbahn pályázatot hirdetett a pálya és a járművek új felhasználása iránt érdeklődő befektetőknek, amin a ČHŽ is indul, a finanszírozást EU támogatásból tervezik. Ez a mostani helyzetben persze problémás lesz, de nem biztos, hogy örökre ellehetetleníti a projektet.

Feketegarami Erdei Vasút

A kisvasút kiépítése 1909-ben kezdődött és 132 kilométeres hálózatot alakítottak ki, amiből ma 16 km járható. Elsősorban a feketebalogi központból Dobrocs felé és a Vidra-völgybe vezető vonalakon járnak a dízel- és gőzmozdonnyal vontatott kirándulóvonatok. Dobrocson található a híres, a futballstadionon átvezető kisvasúti vágány:

A fő szezon nyáron van, a Vidra-völgyi Skanzen, a Feketegaram és mellékvölgyei, és persze az éttermek és más látványosságok rengeteg kirándulót vonzanak. Télen pedig tematikus vonatokon lehet utazni.

A 760 mm nyomtávolságú kisvasút a nagyvasúthoz a Zólyombrézó közelében található Henriktelepen kapcsolódik, a korábbi tehervonati átrakó pedig egy iparvágány végén, Kisgaramon működött. A kisvasút ezen szakaszán a pálya rossz állapota miatt most nincs közlekedés, de egyébként sem kedvelte a vasút üzemeltetni, mert hosszú, így sokat fogyasztanak a mozdonyok, de az igen borsos jegyárakat abba az irányba nem tudják annyira megnövelni, hogy megérje.

 

kép

Ezért, és a Vepor-hegységi kirándulóforgalom autókról részben vasútra tereléséért merült föl ötletként a kisvasút villamosítása. Henriktelepen nagy parkolót lehetne kialakítani a Besztercebánya - Kassa/Eperjes főút mentén, és a vasút az érintett falvak hivatásforgalmát is szolgálhatná a tátrai testvéréhez hasonlóan.

Teljesen új vasútvonal is épülne Henrikteleptől északra az Alacsony-Tátra mélyére, a chopoki sípályákhoz:

screenshot_2021-05-16-06-32-19-20_e2d5b3f32b79de1d45acd1fad96fbb0f.jpg

A Vepor-hegységben pedig Cserpatak faluba is épülne egy mellékvonal. A vidravölgyi mellékvonal maradna meg egyedül gőzvontatású nosztalgiavasútnak.

Mindez azért is érdekes, mert a Besztercebánya-Margitfalva stratégiai fővonalon, hiába Közép-Európa egyik legszebb vasútvonala, átszeli az Alacsony-Tátrát (Szlovákia legmagasabban fekvő nagyvasúti állomása is Telgárton van), a kerékpáros turizmus óriási üzlet a környéken, vonatforgalom alig van, a meglévő vasúti infrastruktúrát sem használják ki egyáltalán. Breznó és Nalepkovo között napi két pár vonat közlekedik csak közel 100 km hosszon.

kép

kép

Egyfelől tehát rendkívül érdekes elképzelés és remek közlekedési rendszer is kialakítható lenne így a Feketegaram völgyében, másfelől nem tudom, mekkora a központi akarat a vasút bárminemű fejlesztésére a régióban, hiszen a fővonal meglévő példája elég negatív.

A Waldenburgerbahnról nem írtam ebben a cikkben, mivel arról remek leírás olvasható a benbe.hu-n a 2018-as túránkról. Ide idézem azért a vonalat és a Felvidékre szánt járműveket is mutató videómat:

További olvasnivalók: