Utazzunk vonattal képzeletben - irány Romhány!

Mivel most javasolt mindenkinek, amennyit csak lehet, otthon maradni, így a valódi örömvonatozás szóba sem jöhet. Ezért új sorozatba kezdek, amelyben rövid, képzeletbeli - a valóságosnál sokkal gyorsabb - vonatozásokra invitálom a kedves olvasókat. Az első alkalommal a menetrendkönyvben 76-os sorszámmal szerepelt, Diósjenő-Romhány vasútvonalra látogatunk.

Ennek a cikknek a kapcsán senkiben nem fog föltámadni a vágy, hogy azonnal hátizsákot vegyen, és elmenjen vonatozni, a vasúton ugyanis 2007. március 3. óta szünetel a személyszállítás. Tehervonatot ugyanazon év decemberében fotóztam ott utoljára, egy trains.hu szervezésű különvonattal pedig 2009-ben járt ott utoljára rendes vasúti jármű.

Az utazás a Börzsöny lábánál fekvő Diósjenőn kezdődik 

Diósjenő

Diósjenőre nagyjából óránként indul Vácról vonat, és már ezen a szakaszon is izgalmas tájon és vasúti szempontból érdekes helyeken haladunk, de erről majd máskor. Diósjenőre megérkezve egy nagyon vidéki, nagyon kis állomás hangulata keveredett egy forgalmas pályaudvaréval.

104.jpg

A Vác-Balassagyarmat vonatok mindig itt kereszteznek a Balassagyarmat-Vác vonatokkal, vagy, ha épp betétjárat van, itt fordul vissza a Vác-Diósjenő, ami a 76-os vonal üzemelésekor még egy Bzmot motorkocsiból és egy vagy két mellékkocsiból állt, így körbe kellett járnia (ma van elég motorkocsi ahhoz, hogy a gyorsan fordulni kényszerülő vonatok mindkét végén motorkocsi legyen, mivel csak nekik van vezetőállásuk). Emelkedik és süllyed a sorompó, gyorsan dobják a váltókat, az állomás mindkét végén kalimpálnak sárga zászlójukkal a váltókezelők - minden alkalommal az ország leggyorsabb váltóállításait, körüljárásait, vagy épp vonatkeresztezéseit láthattam erre járva.

A salakos peronokat ellenpontozza a fölülről belógatott közvilágítás és a vágányszámok. Az apró, helyi érdekű vasúti épületben ekkor még kiváló, szendvicsekkel, sörrel és nógrádi ropival jól fölszerelt resti működött. Az állomás előtt buszmegálló, de alig járnak idáig buszok, csak a központban állnak meg. Macskakő és töredezett aszfalt borítja az utcát, viszont a pesti divat szerint öltözött utasok, kiköltöző dolgozók és bejárós diákok állnak a peronon.

A két "nagyvonat" közötti vágányon egy újabb motorkocsi várakozik, majdnem mindig a Bzmot 241-es. Majdhogynem csak ő jár Romhány felé, ennek két oka is van: egyrészt, a legtöbb motorkocsival ellentétben a tempomat (sebesség-alapjeladó) legalacsonyabb fokozata nem 40, hanem 20 km/h, másrészt pedig a kocsi olyan szakadt kívülről, hogy sem Vácott, sem Aszódon nem merik megmutatni. Ahol már teljesen átrozsdált az oldalán a lemez, ott körbevágják, és rozsdamaróval és alapozóval lekent, durván kivágott lemezdarabokat hegesztenek, vagy épp szegecselnek a még meglévő anyaghoz, ilyen kis patchworkből áll össze a kocsi oldala.

Nyáron horgászoktól nyüzsög a hely, a diósjenői horgásztó népszerű célpont, sok nyaraló, tűzrakóhely áll a partján, egy takaros völgyben fekszik, és ha Oszter Sándor épp nem építkezik, bővízű patak táplálja. A tórendszer origója a Kukac büfé.

Ha nem aggódunk nagyon, akár be is szállhatunk a 241-esbe. Az utastér télen is elég meleg (és persze nyáron is), belül nem igazán különbözik a testvéreitől. Balassayarmat járműhöz illően tiszta. Elballag mellettünk a gyarmati vonat, de már nekünk is áll a vágányút, egy mozdulattal később már nekünk mutatja a forgalmi szolgálattevő, hogy indulhatunk. A motorkocsi fürgén meglendül, elérjük a 40 km/h-t, majd a tekerős sorompó után nyikorgva lefékezünk. Nem a sorompóőrházzal szemközti szeszfőzde miatt lassítunk, hanem a faaljas pálya állapota miatt, és harminccal megyünk tovább - a bejárati ív végéig, ahonnan 20 km/h lesz a tempónk nagyon sokáig. Romhány pont 20 km-re van.

Bal oldalt kinézve látjuk a Borsosberény felé meredeken emelkedő pályát, rajta a másik motorvonattal. Ő akár negyvennel is mehet, ahogy kaptat föl az Ipoly vízválasztója felé. Mi a Jenői-patak völgyében haladunk, egyre szűkebb domboldalak között, balra a Kálvária magasodik fölénk, majd legelők kezdik a vasutat szegélyezni. A 241-es motorjának hangja sokkal szebb, mint a kasztni kinézete, egyenletesen forogva visz minket előre.

Tolmács mrh. ipvk. lesz az első megállónk (a kódok a megálló-rakodóhely és az iparvágány-kiágazás vasúti műszavakat takarják). Szintén salakos peron és betört üvegű őrház vár minket, a rakodóvágány már rég használhatatlan, de élőállat-szállítás sincs már rég. Az Erdőkémia iparvágányán viszont bent áll a marónátronos tartálykocsi, hétfőnként cserélte a tolatós tehervonat (hétfőn, szerdán és pénteken közlekedett fixen). Tolmácson nincs sok látnivaló, de az agglomerációba kiköltözött pestiek sincsenek, az Eszpresszó nyitva találásához egy varázsgömb is kevés. Két kilométerre ide, Rétság határában Hollandiát idézően sorakoznak a zöldmezős beruházásban épült modern gyárak, de Tolmács egy kis zárvány.

Tolmácsról Rétság még ezzel a tempóval is csak minimális menetidő, a vasúti átjáró minden traffipax-vadász számára jól ismert volt, mivel a rendőrség kertjéből mérhettek nagy hatékonysággal a közlekesek. Az állomáson nem volt szolgálat, rugós váltók voltak, amelyek iósjenő felől a harmadik, Romhány felől a második vágányra tereltek, a helytelen állás irányából pedig felvághatóak voltak.

Rétság egy mindig nyüzsgő város, pedig csak háromezren lakják. Itt működik a Fűtőház Sörfőzde, de vonattal mindig kevesen utaztak: a kettes úti buszoknak Vác jóval hamarabb elérhető, mint a kis Bézének Diósjenő, és hát onnan még közel egy óra Vác. A vasút kelet-nyugati, Rétságtól Vác viszont délre fekszik... 

Ha hétfő délután jártunk erre, Rétságon találkozhattunk a visszatérő tehervonattal, de személyvonat mindig csak egy volt kint a vonalon. Rétság után ismét szűkebb völgybe érünk, majd két vashíd következik, ahol először a Jenői-patakot, majd a Lókos-patakot keresztezzük szűk ívben, ahogy megérkezünk Bánkra. A vasút itt magasan a falu fölött vezet, de sajnos a tóra nem lehet rálátni a fáktól, így muszáj leszállni ahhoz, hogy a Bánki Tó fesztiválnak is a legtöbb évben helyet adó helyszínen körbenézzünk:

Bánk szintén megálló-rakodóhely, egy masszív vasbeton fal uralja a látképet - ez volt a kisvasúti átrakó. Egészen pár évvel ezelőttig a felsőpetényi kaolinbánya 600 mm nyomtávolságú bányavasútja kivezetett a bánki rakodóig. A bányában villanymozdonyok, a felszínen C50-es motormozdonyok szolgáltak. A Kisvasutak Baráti Köre próbálta megmenteni a vasutat, de idő előtt elbontották alóluk a pályát. A bányában még meg van a vasút, oda ritkán ugyan, de szerveznek kirándulásokat. Mindkét említett különvonatnál kijöttek a KBK-sok a kisvonattal, hogy közös fotókat készíthessünk. Számomra fájó pont, hogy az az egyetlen magyarországi kisvasút, amelyet fotóztam, de ma már nincs meg a pályája.

Bánk után Romhány következik. Az utolsó pár száz métert ismét 40 km/h-ra gyorsítva tette meg a vonat. Kinyílik a völgy, néhány traktornyom keresztezi a pályát, ahogy besuhanunk Romhány végállomásra. A falu központja a vasútállomástól északra terül el a Prónay-kastély körül, de ez nem látszik a Zalakerámia csempegyárának hatalmas épülete miatt. A felvételi épület ugyanolyan mustársárga, mint a környéken a portól minden, nem látszik, milyen jelentőségű az állomás.

Azonban, ha valaki el kezd sétálgatni, megtalálhatja az iparvágányokat. A csempegyár anno Bánkról kapta az agyagot, arra már rég nincs igény, de a Lengyelországból behozott csempét a 21. század elején még vonattal vitték Romhányba, és innen osztották szét teherautóval mindenfelé. A csempe Komáromnál lépett be, Budapest-Aszód-Hatvan-Aszód-Balassagyarmat-Diósjenő-Romhány útvonalon haladt; mehetett volna Szobon át is, ~200 km-rel lett volna kevesebb, de az óriási fuvarigény ellenére sem sikerült kijavítani a Vác-Diósjenő vonal hídjait. Azóta ez megtörtént, csak épp tehervonat nincs már. Még a szokolyai erdészet is Szlovákiában, Ipolyságon rakodik át teherautóból vonatra, mert a ŽSSKC-vel könnyebb alkudni, mint a magyar fuvarozókkal.

Ha alaposan körbesétál az ember mindent, átmászik a nádasos árkon, talál még egy iparvágányt. A felvételi épülettel szemben, szokatlan helyen, a vágány közepén fordul ki a cserépkályhagyár iparvágánya. Ma persze cserépkályhagyár már nincs, de van ott OTP ATM és más hasznos dolgok.

Romhány rajta fekszik az Országos Kéktúrán (OKT), a Kosd - Alsópetény - Romhány és a Romhány - Kétbodony - Becske szakaszok között. Mégis, amikor ezt a szakaszt teljesítettük, inkább busszal jöttünk idáig. Pedig nagyon szép szakasz, Kétbodony gyönyörű falu, onnan Becske felé a machete sem jön rosszul a turistaúton, annyira senki által nem járt ősvadon a hely, de ez sem tudja eltartani a vasutat.

Mondhatjuk, hogy a domborzat végezte ki a vasutat Romhány felé, de igaziból svájci módra ez is menthető lenne. Hamarosan a 75-ös Vác - Diósjenő - Drégelypalánk - Balassagyarmat vasútvonalat is bemutatom, ott elmesélem majd a fejlesztési lehetőségeket is.

A legutolsó utazásról készítettem a szépemlékű Fuji Finepix 5000 fényképezőmmel némi videót is, a gépnek és tapasztalataimnak megfelelő gyalázatos minőséggel, de talán érdekel valakit:

A leges-legelső trains.hu különvonat is Romhányba ment