A legjobb vonatos túráim 2019-ben

A legtöbben már az elmúlt héten írtak valamilyen visszaemlékezős posztot, az igazán profik pedig a Szilveszter előtti utolsó 12 nap számolnak be a megelőző 12 hónap eseményeiről. Én egyrészt nem vagyok ennyire precíz, másrészt az év egyik legjobb fotótúrája pont ma, december 31-én ért véget, így talán érdemes is volt várnom az éves összefoglalóval. Hogy ez izgalmas lehet-e rajtam kívül bárkinek is? Nem tudom, de azt gondolom, érdekes lehet látni, mennyi különböző, színes helyre ellátogathat egy vasútbarát egy évben. Részben munka miatt, összesen 15 országban jártam és fényképeztem, ezek közül láthattok egy-egy képet:

rew-006r3.jpg

Fények Kisvonata, Királyréti Erdei Vasút (2020-ban január 4-ig jár)

rew-004r.jpg

ÖBB 4020 sorozatú motorvonat a Pozsony-Bécs közötti (ún. POHÉV) vonal Ausztriában megmaradt és üzemelő szakaszán Hainburg an der Donauban

rew-005r1.jpg

A Tátrai Villamos Vasút nemrég felújított, EMU 89 sorozatú nosztalgia-motorkocsija és egy alpesi stílusú MOL-kút

rew-002r4.jpg

A Budapest-Pusztaszabolcs vasútvonal felújítása közben a tehervonatok terelve, Komárom-Székesfehérvár és Székesfehérvár-Pusztaszabolcs/Sárbogárd felé közlekedtek, dízelvontatással. Sok fotós napokat töltött egy árnyas fa alatt minden vonatot dokumentálva és a nem-mindennapi dízelmozdony-koncentráció német, lengyel és brit vasútbarátok tömegeit is idevonzotta.

rew-001r3.jpg

A kárpátaljai Nagyszőlős híres vasúti piacának forgataga

rew-002r3.jpg

Nosztalgiavonat az Isonzó (Soča) folyó völgyében

rew-013r.jpg

Koper kikötőjéből mászik föl a Dinári-hegységbe ez a szlovén, 363 sorozatú, Birgitte-becenevű mozdony egy tehervonattal

rew-003r3.jpg

Frecciarossa nagysebességű vonat Trisztben

rew-007r4.jpg

Retró-vonat a Balaton északi partján

rew-009r4.jpg

Menetrend szerinti személyvonat Európa utolsó, aktív gőzmozdonyos fűtőházának, a lengyleországi Wolsztyn állomásénak a közelében. 2020. májusában viszont érkeznek az új motorvonatok és a gőzösöket nyugdíjazzák.

rew-012r4.jpg

Idén majdnem bezárták az Oravicabánya-Stájerlakanina vasútvonalat (a Bánáti Semmeringet), de egyelőre ismét túlélte és folytatja vegetálását. Aki nem akar kimaradni a látványos döcögésből, mielőbb látogassa meg!

rew-008r4.jpg

Gőzmozdonyos fotótehervonat közlekedett a Migu Reisen szervezésében a Csömödéri Erdei Vasúton

rew-010r4.jpg

Halszállító kisvasút a Szegedi Fehér-tó partján

rew-011r.jpg

Jár még a Kelet-Német motorkocsikból a berlini S-Bahn hálózatán, de nem sokáig

rew-004r4.jpg

Német Henschel gyártású, legendás dízelmozdony a zúzmarás bevágásban halad Gulíjna Banja közelében a Szeptemvri és Dobrinyiste közötti, közforgalmú kisvasúton, Bulgáriában