Választási ígéretcunami

Az utóbbi napokban számos kisebb-nagyobb hír pattant ki, amelyek eljövendő vasútfejlesztésekről szólnak. Nézzük meg sorban ezeket!

Megvannak a járművek a Felcsúti Kisvasút bővítéséhez

Nagy volt a csend a Felcsúti Kisvasút Bicskéig és onnan Etyekig való meghosszabbításával kapcsolatban, de végre úgy tűnik, sikerült egy nagyot lépnie előre a legalábbis vitatott projektnek. Svájcban Basel-Landschaft kantonban ugyanis a kapacitás növelése és a városi villamoshálózatba tram-trainként való integrálása miatt a Waldenburgerbahn kisvasutat, amely az egyedüli 750 mm nyomközű vonal volt Svájcban, ezer milliméteresre építik át (pdf). Az így felszabaduló, még fiatalnak számító villamos motorkocsik közlekednének közforgalomban Felcsút-Bicske-Etyek között. A Schweizerische Industrie-Gesellschaft, Neuhausen (SIG) és a Brown Boveri & Cie, Baden (BBC) kooperációjában készült kocsik legnagyobb sebessége 75 km/h és 1500 V egyenfeszültségű felsővezetékről üzemelnek, szükség esetén vezérlőpótkocsival bővíthetőek.

A kocsik üzembeállításához a nyomtávolsúgukat némileg meg kell növelni, de erre a svájci üzembentartónak megvan a technológiája. Mivel az ott beszerzésre kerülő új villamosokhoz új kocsiszín is épül, az előregyártott betonelemekből épült - és így könnyen szét is szedhető - waldenburgi remíz is Bicskére költözhet a karbantartáshoz szükséges eszközökkel együtt. A teljes beruházás költségeiről illetve a vasúti pálya megépítéséről egyelőre nincsen konkrét információnk.

Képek a Waldenburgerbahnról

A jelenlegi felcsúti járműpark Nyíregyházáról származik - talán visszakerülhetnek az ottani kisvasútra?

IC+

Sokat hallottunk az utóbbi napokban új nagysebességű vasútvonalakról - amit a politikusok rendre gyorsvasútnak neveznek, pedig az a BHÉV és a metró - és az IC+ projektben is végre előrehaladott lett a gyártás állapota. Így lassan talán új nap virrad a hazai minőségi távolsági személyszállításra.

Az IC+ járművek mellett korábban egy mellékes megjegyzésként bejelentették az IC+ vonatokat is, most - nyílván a közelgő választásokra tekintettel - bejelentették a decemberi menetrendváltással elinduló új vonatokat is. Ezek közül a legizgalmasabb a Budapest - Győr - Sopron vonalon elinduló, és a további közbülső megállásokat kihagyó, és így mintegy három és fél perccel a mai IC-knél gyorsabb eljutást biztosító Jedlik Ányos IC+ lesz (el tudjuk képzelni a szintetikus hangosbemondón a Keletiben, amint elhadarja, hogy "jedlikányosíícééplusszindulgyőrönátsopronbaahetedikvágányról"?)

Mivel az első néhány elkészülő IC+ kocsi között nagy többségben lesznek az első osztályú és a többcélú térrel és büfével szerelt járművek, így ezen a vonaton fog debütálni a MÁV-START új fedélzeti kiszolgálási koncepciója. Kicsit emlékeztet a szlovák gyorsvonati étkezőkocsikéra, ahol a meleg ételek mellett sörcsap szolgálja az utazókat. Mivel az IC+ amolyan prémiumvonat lesz, így a marhapörkölt helyett az ÖMV benzinkútjainak szendvicskínálatát is megreformáló, Michelin-csillagos Palágyi Eszter chef bisztróételei szerepelnek majd az étlapon, az igazi prémium utazási élményt pedig a Jedlik Ányos nevével fémjelzett és pannonhalmi, valamint soproni borokkal üzemelő Fröccs-csap fogja garantálni. Ezáltal az utazási idő még rövidebb lehet.

Részletek a prototípus IC+ kocsikból

Balatoni Körvasút helyett vasúti komp

A Balatoni Körvasút terve alapvetően Siófok és Balatonfüred, illetve a közbe eső települések közvetlen vasúti összekötéséről szól. Ennek elsődleges előnye lenne, hogy a Déli part népszerű fürdőhelyeit és szórakozóhelyeit összekötné az Északi part kulturális és más turistalátványosságaival, így sokszínűbbé és időjárásfüggetlenebbé téve a balatoni szezont. Mindez összecseng a szezon meghosszabbításának régi igényével.

A Körvasút vonala Balatonaliga és Balatonakarattya között a löszfal tetején vezetne, ami a már meglévő, 29-es vonali szakasznál is komoly állékonysági gondokat okoz, ezért többen kételkedtek a megvalósíthatóságában. Az új vasútvonal építési költségei könnyen ez egekbe szökhetnek, miközben a potenciális utasszámokról heves vita zajlik, a becslések között akár többszáz-szoros különbségek is lehetnek. Erre találtak most nagyon egyszerű megoldást.

A Laposföld-hívők szerint a Balaton víztükre teljesen lapos. Ha ez nem is igaz, a föld görbülete általában nem okoz gondot a vonatoknak, így sokkal alkalmasabb a vasúti közlekedésre, mint a löszfal teteje. Ezért a szántódi kompot a hajók esedékes lecserélése során vasúti komppá építik át, Szántód-Kőröshegy és Szántódrév, illetve Aszófő és Tihanyrév között pedig új vágányok épülnek. A Balatonfüred és Siófok között közlekedő Desiro motorvonatok a kompátkeléssel együtt mintegy 35 perc alatt érhetnek el a végállomásukra, ami rendkívül versenyképes eljutási idő. 

Német ICE-TD vonat hajózik be egy kompba útban Koppenhágába

Tovább gyorsulnak a Kör-IC-k

Bár a 80a és 100-as vonali pályafelújítások miatt éppen nem közlekednek, de hamarosan a 160 km/h-s pályaszakaszok, a GSM-R kommunikációs és ETCS vonatbefolyásoló berendezések üzembehelyezésével jelentősen gyosulhat a Budapest - Cegléd - Szolnok - Debrecen - Nyíregyháza - Szerencs - Miskolc - Füzesabony útirányon át újra Budapestre érkező Kör-IC vonatok menetrendje. A MÁV-START ezeken a járatokon is bevezeti az IC+ márkavédjegyes vonatokat, mégpedig előreláthatólag a 2019 decemberi menetrendváltástól.

Ezek a vonatok a két végállomást is beleértve egyszer sem állnak majd meg, így az első meneteket a mostani hat óra helyett akár négy óra alatt is teljesíthetik. Az utasok fel- és leszállásának módjairól a MÁV-START nem adott tájékoztatást.

A régi Kör-IC-ket hamarosan elfelejthetjük

április elsejei különkiadásunkat látták-hallották