Falujáró motorvonat


2021.jan.27.
Írta: Benbe 2 komment

Kis hó, nagy baj a Bükkben

Hétfőn síszünetünk volt, ami szerencsésen egybeesett azzal, hogy a legtöbb időjárás-oldal komoly havazást ígért az Északi-középhegységbe. Végül ennek vasúti pálya magasságában látható jele csak a 87-es Eger-Szilvásvárad vasútvonalon volt, de a Mátra is jól nézett ki az M3-as autópályáról nézve. Az…

Tovább

A legöregebb villanymozdonnyal a Pokolvölgybe

Alsó-Ausztriában járunk, a Semmering-hágó, illetve az oda vezető vasútvonal tövénél, Payerbach faluban. A falu hangulatát a völgy mélyén zubogó Schwarza folyó, illetve a falu látképét magasan uraló, kétvágányú Schwarza-viadukt határozzák meg. Az állomásról a stájerországi Mürzzuschlagba, a Semmering…

Tovább

Retró hétvégék 2020-ban

Idén is rendezett Retró-hétvégéket a MÁV-START és a MÁV-Nosztalgia a Balaton északi partján vezető vasútvonalon. A kisegítésként érkezett, retró-festésű de napi használatban lévő, valamint a nosztalgiaforgalmú gépek egy kicsit segítettek a székesfehérvári fűtőháznak is levegőt venni, mivel a…

Tovább

Búcsúzik a második Tátrai Fogas

De csak felújítás miatt.

A Csorba és Csorba-tó közötti "Zubačka" 1970-ben épült a csorbatavi Északisí Világbajnokságra, és azóta is a svájci Schweizerische Locomotive und Machinenfabrik Winterthur (SLM) és a Brown, Boveri & Cie, Baden (BBC) által gyártott fogaskerekű motorvonatok járnak rajta. Az ötven éves járművek…

Tovább

Ma van a Múzeumvasutak Napja

Legalábbis mondhatnánk, bár hivatalos ENSZ Világnapjuk nincs, de ma 69 éve történt meg először, hogy egy civilekből álló csoport átvett egy felszedésre ítélt vasútvonalat azzal a céllal, hogy megőrizze, felújítsa, és a múzeális műszaki értékeket hű módon bemutassa. A felső végállomásForrás:…

Tovább

Újraindul néhány turisztikai célú erdei vasút

Frissítés (2020.05.17.): A poszt megjelenése óta bejelentették elindulásukat az alábbi kisvasutak is: Szob-Bezinavölgyi Hortobágyi Gemenci Debreceni vidámparki Kemencei (Kemence és Godóvár között, sűrített menetrenddel a pályafelújítás miatt) Mesztegnyői A pontos menetrendről és…

Tovább

Áprilisi tréfa volt, mégis megcsinálják

Avagy közlekedési témában nem tudok akkora marhaságot írni, hogy később ne váljon valóra.

Régi hagyomány a blogon, hogy április elsején távolról nézve is meghökkentő, közelről nézve hihetetlen kitalációkat posztolok, figyelve a reakciókat, és bizony eddig minden alkalommal sikere volt a posztnak, sokan kérdőjelezték meg saját józan ítélőképességüket. Két éve, több más marhaság, például a…

Tovább

Utazzunk vonattal képzeletben - honnan jut a hal a böjti asztalra?

A Diósjenő-Romhány vonalat bemutató cikk óta nem változott a helyzet, ha nem munka vagy bevásárlás miatt kell, akkor semmi okunk kimozdulni otthonról. Aki kisvasútbarát, az persze nehezen bírja kisvasutazás nélkül, nekem is állandó programom volt évtizedek óta a tavaszi szünet-beli…

Tovább

Csapdába esett utasok

A hétvégén egy gyakorló mozdonyvezető tett ki egy fényképet, amint a Keleti pályaudvaron, a csarnok helyett a vágány elején megállt vonatról azonnal el kezdenek leszállni az utasok. A megállás oka az éberségi vagy a vonatbefolyásoló berendezések pillanatnyi üzemzavara volt, az utasok pedig azonnal a…

Tovább
süti beállítások módosítása