Emeletes vonatok

Csak Magyarországon új - vagy még ott sem

A Svájci székhelyű Stadler Rail nyerte a MÁV-Csoport nagykapacitású elővárosi motorvonatok beszerzésére irányuló tenderét. Ugyan ezt még nem erősítették meg, de a nyertes terv minden valószínűség szerint a KISS márkajelzésű motorvonatok hatrészes kivitele, amivel a Budapest-Cegléd, Budapest-Újszász-Szolnok és Budapest-Vác-Szob vonalak legterheltebb, felújított Bhv-kocsikból álló ingavonatait fogják kiváltani.

img_0014300589.jpg

Jól látható a látványterven, hogy az emeletes járműveknél viszonylag nagy alapterületet foglalnak el a gépészeti terek, így a vonat hosszának az egyszinteshez képest kisebb része használható ki utasszállításra - az viszont két szinten. Így egy fő elszállításához 30%-kal kisebb holt tömeg jut a vonatban, ami az energiafelhasználást csökkenti. Kevesebb ajtó, forgóváz, elektronika és mozgó alkatrész is kell egy utas elszállításához, így a karbantartás is olcsóbb. Nem az emeletességgel függ össze, de így megszűnhet számos viszonylaton a csatolt üzeme a FLIRT motorvonatoknak, így nem hiába fizettünk ki motorkocsinként két vezetőállást. Az emeletes vonatoknak azonban nagyobb a tengelyterhelése, mint nem emeletes társaiké, így a pályát jobban igénybeveszik (bár még mindig nem annyira, mint egy tehervonat, a Stadler vonatai ráadásul alumíniumból vannak).

A kezdetek

De tényleg ez lesz az első emeletes vonat Magyarországon? Biztosan nem, az emeletes járművek egyidősek a járművekkel. Már az omnibuszok között is akadt emeletes, de a Füsti lóvasúti kocsija is emeletes jármű. A fedett alsó szint tetejére sima vaskorlátot csavaroztak, így szinte ingyen megduplázták a szállítható utasszámot. Nem utolsó sorban így Mónika ló sem kell akkora súlyt vonszoljon magával, mintha valódi emeletes kocsija lenne.

01.jpg

Forrás: IHO

A MÁV is rendelkezett emeletes kocsikkal, modelljük a Közlekedési Múzeumban volt kiállítva. Frisnyák Zsuzsa történeti írásában leírja idekerülésüket is: az Osztrák-Magyar Államvaspálya Társaság járművei voltak, amelyeket később a MÁV vett állagba. Beszerzésük éve (nem tévedés) 1873.

emeleteskocsi.jpg

Forrás: Timelord

A MÁV többször is kísérletezett emeletes elővárosi kocsikkal a rendszerváltás után, ám vásárlás végül nem lett egyik esetben sem. Először 1993-ban látogatott hozzánk néhány keletnémet gyártású kocsi, amelyek az újraegyesült Németországban, de még a DB AG megalapítása előtt érkeztek, így DR (Deutsche Reichsbahn, az NDK vasútja) besorozásúak voltak (az egységes Deutsche Bahn a DR és a Deutsche Bundesbahn fuziójával 1994-ben alakult meg).

images.jpg

Részletesebben írt a témáról a Regionalbahn

2006-ban a DB AG már elterjedten használta csaknem minden nagyváros körül a keletnémeteknél bevált emeletes elővárosi kocsikat. Ekkor két 218 sorozatú dízelmozdonnyal érkezett egy komplett, vezérlőkocsis bemutatószerelvény, amely menetrend szerinti vonatokat helyettesítve is közlekedett. A kicsit már elavult ingavonati megoldás helyett a Bombardier már akkor tervezni kezdte az emeletes motorkocsiját, amivel a meglévő szerelvények is kiegészíthetőek lesznek.

Járt azonban menetrend szerint is emeletes vonat itthon, sőt, most is jár: a Nezsider - Fertőszentmiklós, a Sopronkeresztúr - Sopron - Bécs és a Sopronkeresztúr - Sopron - Bécsújhely vonalakon is fölbukkantak/fölbukkantak Sisivel, Taurusszal vagy Herkulessel vonva-húzva, de a villamosítás előtt volt közvetlen Bécsújhely - Szombathely - Graz vonat is emeletes ingával.

Az NDK mellett Csehszlovákiában és Romániában is közlekedtek NDK gyártmányú emeletes járművek, utóbbiban felújítva, előbbiben új, Škoda-gyártású vonatokkal kiegészülve ma is sokfelé közlekednek. Egyre jobban elterjednek a nagy népsűrűségű Benelux-államokban, de jól ismertek a TGV Duplex emeletes vonatok is.

emeletes2-001r.jpg

emeletes3-001r.jpg

Románia: felül a Zsil, alul az Olt völgye

Emeletes inga a pozsonyi elővárosban

A kétáramrendszerű emeletes motorvonatok nem csak a kassai elővárost szolgálják, eljutnak Zsolna, Pozsony, sőt Komárom környékére is

Prága

Hollandiában nem ritkák a tízkocsis emeletes vonatok sem

Nem véletlenül emeletes a fapados TGV sem

A látszat csal: bécsi elővárosi vonatot tol a MÁV futáskiegyenlítés miatt odaadott Teknője Melknél. Azóta a látványt zajvédőfal takarja.

Az alacsony népsűrűségű Finnországban is szívesen spórolnak a mozgatandó járműtömegen emeletes InterCity2 kocsikkal

Emeletes inga Luxembourg városa fölött egy viadukton

emeletes-001r.jpg

Emeletes IC Svájcban

emeletes-002r.jpg

Az SBB Kiss hatrészese lesz a MÁV vonatainak legközelebbi rokona

muttz-001r.jpg

Kinézetben viszont inkább a BLS berni elővárosi forgalomban közlekedő MUTZ (berni dialektusban medve) motorvonataira fog hajazni.

Frissítés (2017. április 12-én): aláírták a szerződést és lehívták az első tíz szerelvényt. Forrás: http://turizmusonline.hu/cikk/hamarosan_ilyen_emeletes_vonatokon_utazhatunk_itthon