Lázár János tájékozatlan volt

Lázár János miniszter úr a Vásárhely24-nek nyilatkozott az idén meghirdetésre kerülő és jövőre már a kivitelezés fázisába lépő tram-train projektről. A tervek szerint Szeged és Hódmezővásárhely belvárosát tíz percenként közlekedő villamos kötné össze, amely a városok között a MÁV meglévő, Szeged-Békéscsaba vasútvonalát venné igénybe. A miniszter szerint a tram-train hatása itt ugyanaz lehet, mint egy általa Hollandiában látott példában: egy 60 és egy 150 ezer lakosú várost tram-trainnel kötöttek össze, mire azok összenőttek. Az ő vágya az, hogy Szeged és Hódmezővásárhely is közös agglomerációt alkosson.

Eddig minden nagyon pozitív, hiba csak kettő van: Hollandiában nincs tram-train, de nincs olyan 60/150 ezer fős várospár sem, amelyekben villamos járna.

Villamos Amszterdamban a Dam téren

Akkor mégis, mire gondolhatott?

150000 lakoshoz közeli lakosságszámú város három van Hollandiában, Enschede, Nijmegen és Haarlem (forrás). Villamos egyikben sincs. Hatvanezerhez közeli város több is van, Emmen, Hardenberg, Den Helder, Zeist, Veenendaal, Nieuwegein, Assen, Capelle aan den Ijssel, ezek közül sem jár villamos egyben sem. De lehet, hogy régi lakosságadatra gondolt, ami a tram-train miatt azóta megnőhetett. Már persze megnőhetett volna, ha lenne Hollandiában tram-train.

Mi az a tram-train?

Az úgynevezett Karlsruhei Modellben a villamosok a városok utcáiról kiszaladnak a vasúttal közösen használt vágányokra, azokon elérnek más városokat, és esetleg azon városokban is az utcákon haladnak. A rendszer elsősorban közepes méretű városok agglomerációjában működőképes, nagyobb városokban a kapacitása túl kicsi. Előnye, hogy a jó elhelyezkedésű vasútállomásoknál is közvetlenebb kapcsolatot ad a lakosság számára a közösségi közlekedéshez.

Mi van Hollandiában?

Hollandiában négy város rendelkezik villamossal, ezek mindegyike át is lépi a városhatárt és más települések területére lép. A fönti képen látható amszterdami villamos például átmegy Diemenbe és Amstelveenbe. Diemenben jártam, de amíg ezt a cikket meg nem írtam, nem tudtam, hogy az nem egy városrész Amszterdamban, hanem külön település. Kb. olyan ez, mintha Pesterzsébet még mindig külön falu lenne, és oda menne át az 51-es villamos.

Komolyabb interurbán hálózat működik A Hága és Rotterdam között. A Randstad Rail-nek nevezett rendszert a rotterdami közlekedési cég működteti, részben a rotterdami villamos, részben a rotterdami metró meghosszabbítása az elővárosokba. A vonalak részben új építésűek és legyezőszerűen elágazva fölfűzik a két város közti lakónegyedeket, majd újra összefonódva érkeznek be a másik belvárosba. Den Haag Centraal állomás grandiózus új utascsarnokában új viadukt épült a villamosnak, ami később az egyik sétálóutca alatti villamosalagútban folytatja útját.

Den Haag Centraal

A másik tram-train közeli megoldás a rotterdami metró E vonala, amit egy régi vasútvonalból építettek át, de azon a vasúti közlekedés megszűnt, így nem hívhatjuk tram-trainnek. Ez Den Haag Centraalra érkezik és a rendes vasúti peronok mellett áll meg. Inkább a Szentendrei HÉV-re hasonlít, vagy az M2-Gödöllő összekötésre, mint tram-trainre.

Ez egyébként sem jó példa, hiszen a Hága-Rotterdam-Amszterdam-Utrecht agglomeráció, a Pest megyényi Randstad több, mint 7 millió lakosú, ott bármilyen villamos megtelne, ez nem az érintett kisvárosok érdeme.

Az E metró Rotterdamból Hágába jár

Az utrechti gyorsvillamos vadi új, nem érint vasúti pályát, így egyértelműen off-topic Lázár János szempontjából.

Utrecht Snelltram

Volt egy valódi tram-train tervbe véve, járművek is lettek gyártva hozzá, ez Gouda-Alphen aan de Rijn-Leiden között járt volna a vasúti síneken, Leidenben a főutcának számító Breestraatra kanyarodott volna, hogy óránként 16 villamossal váltsák ki az ott közlekedő óránként 60 autóbuszt (mindezt egy nagyjából Váci utca szerű sétálóutcában). Gazdaságtalannak minősítették és lefújták a projektet.

Nade akkor mégis, mire gondolhatott Lázár miniszter úr?